A nagy találkozás2013.03.22. 21:16, Sheraphine
2. rész
A második rész részletes beszámolója
Roberto Hongo a világhírű focista egyik nagy góljára készül, ám hamar kiderül, hogy a férfinek súlyosan károsodott a szeme, így csak egy esetleges műtét segíthetna rajta. A férfi Tsubasa kapitány javaslatára Japánba utazik, ahol egy specialista él, aki talán meg tudja műteni. Ám a férfi közli vele, hogy súlyos következményei is lehetnem a műtétnek, így a már teljesen remény vesztett Roberto feladja karrierjét.
A férfi kimegy a futball pályára, ahol a fiatalok szokásukhoz híven kint játszanak. Mikor megjelenik az egész csapat odamegy hozzá, így könnyedén tud útba igazítást kérni, hogy merre van a hely, amit keres. Tsubasa rögtön felismeri, hogy az ő házukat keresi, így kiderül, hogy a férfi ismeri a fiú apját, Tsubasa kapitányt.
Miután Robertót az egyik fiú felismeri, a férfi elmeséli történetét, hogy ő is kisfiúként kezdte, s belőlük is válhat nagy focista. Ebben az epizódban nagyon sokat tudunk meg a férfiról, többek között azt is, hogy az anyja kénytelen volt dolgozni, hogy jusson nekik étel az asztalra, s hogy még kiskorában elveszítette őt, mikor az egyik futball csapatnál volt válogatáson. Utána egy darabig nem is akart játszani, s még az akkori legjobb barátját - a szakadt labdáját - is kidobta a kukába.
Az ottani boltos vitt neki egy labdát, amit még Roberto édesanyja vett neki, s bár csak a felét fizette ki, mondván, hogy a fia születésnapján kifizeti a többit, a férfi elvitte a kis Robertónak a labdát, aki ezután megígérte az anyjának, hogy világhírű focista lesz.
Roberto megígéri a Nankatsu-i ifjaknak, hogy tanít nekik pár trükköt, amit az epizód végére Tsubasa meg is tanul, s megkéri Robertót, hogy tanítsa tovább. Roberto elvállalja, hogy a fiúk edzője lesz.
|